Stagnálnak a csehek
Éves szinten 0,4 százalékkal csökkent, negyedéves összehasonlításban pedig 0,1 százalékkal nőtt a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
Éves szinten 0,4 százalékkal csökkent, negyedéves összehasonlításban pedig 0,1 százalékkal nőtt a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
Eswar Prasad, a Cornell Egyetem közgazdászprofesszora szerint a kínai hatóságoknak határozott politikai lépéseket kell tenniük, hogy a gazdaságot visszahúzzák a szakadék széléről. Hozzátette, Peking nem akarja azt a jelzést küldeni, hogy pániküzemmódban van, mivel a döntéshozók bizalmat akarnak mutatni, hogy képesek kezelni a gazdasági helyzetet.
Tajvan gazdasága felülmúlta a várakozásokat: az ország statisztikai hivatala szerint 2023 második negyedévében az elemzői várakozásokat felülmúlva, közel 1,5 százalékos GDP-növekedést értek el.
Bár a felülvizsgált adatok szerint még nagyobb volt az idei első negyedévben a német gazdasági visszaesés, az év második három hónapjában viszont csak stagnált, miközben több elemző további visszaesést várt. A német jegybank, a Bundesbank viszont enyhe emelkedést jelzett előre. Az éves teljesítmény még mindig csökkenést mutat 2022 azonos időszakához képest.
Az Egyesült Államok bejelentette, újabb Oroszországgal kapcsolatos szankciókat vezetett be, amelyek 18 személyt és több tucat szervezetet érintenek - írja a Reuters beszámolójában.
Nagy bizonytalanságot érzékel a német vállalatok körében a német ipari és kereskedelmi kamarák képviseleti szervezete, a DIHK elnöke.
Tajvan elleni katonai akciót válthat ki Kína gazdasági lassulása - állítja az amerikai Council on Foreign Relations (CFR) agytröszt. Az amerikai elemzők szerint Peking azért válthat nacionalistább hangnemre, melynek része a Tajvan és Kína egyesítése, hogy ezzel a párt stabilitását megőrizze. A friss írásuk szerint már meg is van, pontosan milyen eszközzel lépnek fel a sziget ellen.
Idén az első negyedévben tovább zsugorodott a gazdaág: az előző negyedévhez képest 0,3%-kal csökkent a teljesítmény, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 1,1 százalékkal volt kisebb a GDP. A friss adatok csaknem megegyeznek az előzetesen közölt számokkal, a különbség annyi, hogy az előzetes jelentésben szereplő 0,2%-os negyedéves visszaesést kicsit még lejjebb húzta mai jelentésben a KSH.
A német gazdaság 2023-ban sem tud kitörni a recesszióból, de a téli két negyedéves zsugorodást követően tavasszal megkezdődik a fellendülés - közölte az Ifo gazdasági intézet.
Erősebb életjeleket mutatott a brit gazdaság januárban, mint előzetesen várták, de nagyon nincs minek örülni.
Majdnem 1 százalékkal zsugorodott Svédország gazdasága az utolsó negyedévben. Majdnem másfélszerese lett a visszaesés a vártnak.
Idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése: a Magyar Bankholding elemzői a 2023-as GDP előrejelzésüket 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték - ismertette Suppan Gergely Magyar Bankholding elemzési vezetője szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Budapest súlya óriási az ország gazdasági teljesítményén belül, és úgy látszik, hogy az országon belüli fejlettségi különbségek 2015 óta alig változtak. Az uniós átlagot csak Budapest fejlettségi szintje haladja meg.
Magyarország, azon belül pedig Debrecen néhány év alatt az elektromos autóipar potenciális központjává válhat. Ha minden bejelentett beruházás megvalósul, a 200 ezres lakosú városban 2030-ra az akkumulátorgyártás az európai térség legnagyobbja lehet, Németország után – írta meg a Financial Times.
Jens Stoltenberg kijelentette, elképzelhető, hogy a 2023 júliusi NATO csúcstalálkozón megemelik a kötelező katonai kiadást. A találkozón a NATO-szövetségesek közösen döntenek arról, hogy a jelenlegi célnál, a GDP 2 százalékánál többet költenek majd védelemre – írta meg a Reuters.
Az energiaellátási zavarok és az erős inflációs nyomás függvényében, valamint a fokozódó geopolitikai kockázatok árnyékában az euróövezet gazdasági teljesítményének további gyengülésére számít az év hátra lévő részében és a jövő év elején az Európai Központi Bank (EKB) havi rendszeres gazdasági bulletinjének csütörtökön publikált legfrissebb számában.
Szeptemberben négyhavi mélypontra csökkent a kínai nemzeti statisztikai hivatal, az NBS általános gazdasági teljesítményt tükröző kompozit beszerzésimenedzser-indexe. Ezen belül a szolgáltatóipari aktivitás négy hónapja a leggyengébb növekedést mutatta, a feldolgozóipari aktivitás pedig két hónap teljesítménycsökkenés után mutatott némi növekedést.
1948 óta egy alkalommal sem esett vissza az amerikai gazdasági kibocsátás anélkül, hogy az ne jelentett volna egyet a recesszióval - de könnyen lehet, hogy most ez fog történni.
Az első negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene (szezonálisan kiigazítva) az előző negyedévihez képest 3,2%-kal emelkedett. Az egy évvel korábbi (igaz, meglehetősen alacsony) szinthez képest 8,7%-os volt a növekedés.
A Snap vezérigazgatója tegnap az amerikai tőzsdezárás után a gazdasági kilátások romlására figyelmeztetett, a megnyilvánulás pedig jócskán kihatott az idén gyakorlatilag szabadesésben lévő amerikai tech-szektor részvényeire, komoly mínuszokat láthatunk az óriáscégek árfolyamainál. Cikkünkben megnézzük, hogy mi történt idén néhány fontosabb nagyvállalat háza táján, mivel magyarázhatóak a meredek árfolyamesések az inflációtól és a jegybanki likviditás-szűkítésektől való általános félelem mellett.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.